Még a parkolóból is izgalmas látványt nyújtott a monumentális méretű, 185 hektáron elterülő napelempark, amely Andalúzia energiatermelésének egyik kulcsa. A korszerű, tiszta energiát termelő létesítmény után a világörökség látványosságai felé vettük utunkat, estére Granadába értünk.
Hatnapos programunk első két, Sevillában töltött napja után buszunkkal elindultunk Granadába. Mielőtt azonban elhagytuk volna Sevillát, még felkerestünk néhány kortárs építészeti látnivalót.
Spanyolországban is lakhatási válság van, fontos részlet viszont, hogy más okból, mint Magyarországon. Ott a bérlakásszektor ugyanis már évtizedek óta a lakásállomány részeként a lakásmobilitás egyik fontos eleme, ezért a városból kifelé haladva útba ejtettünk két érdekes bérlakástömböt.
![]() |
![]() |
Az El Porvenir negyed ma hagyományosan inkább Sevilla elegánsabb környékei közé tartozik. Érdekessége, hogy a 20. század elején itt épültek az első, munkások számára kialakított lakótömbök. Mára a korábbi ipari területen kapott helyet a nyolc modern lakótoronyból álló, jellegzetes bérlakásokat kínáló, közkedvelt épületegyüttes.
A másik projekt, a híres Nieto Sobejano Arquitectos építésziroda által tervezett sevillai bérlakástömb a város keleti szélén, az SE-30-as autópálya körgyűrűje mellett található. Ez az Europan 4 építészeti tervpályázat (1996) győzteseként valósult meg 2000–2001-ben, és a spanyol kortárs szociális lakásépítészet egyik ikonikus és sokat tanulmányozott példája. Különlegessége, hogy az autópálya mellett mintegy zajvédő falként is funkcionálva zárt, az ellentétes oldalon viszont a kertek felé megnyílik.
Futurisztikus látványt nyújt a koncentrikusan telepített több ezer tükör
Első állomásunk Granada felé vezető utunkon a Gemasolar naperőmű volt, amelynek 2650 darab 110-120 m2 méretű tükre (heliosztát) mintegy 185 hektáros területen, koncentrikus körökbe rendezve helyezkedik el, és automatikusan követi a Nap mozgását. A forradalmi naphőerőmű az olvadt só alapú hőtároló technológiát használja, aminek köszönhetően képes éjszaka vagy felhős időben is, akár 15 órán keresztül folyamatosan áramot termelni napsütés nélkül. A tükrök a napfényt egy 140 méter magas központi torony tetején elhelyezett vevőegységre fókuszálják. Sajnos ezúttal közelebb nem mehettünk, csak a parkolóból vehettük szemügyre ezt az igazán látványos létesítményt. Talán következő alkalommal!
![]() |
![]() |
![]() |
A Granada felé vezető úton ebédidőnket Antequera városában töltöttük, ahol a történelmi séta előtt megnéztük a város 2005-ben átadott Igazságügyi Palotáját. Ez a lenyűgöző, modern építészeti alkotás éles ellentétben áll a város történelmi, barokk arculatával. A bírósági épületkomplexum Ignacio Laguillo és Harald Schönegger építészek tervei alapján készült, és kiemelkedő építészeti minőségét jelzi, hogy 2007-ben elnyerte a neves spanyol FAD Építészeti Díjat. A csoport tagjai a májusi meleg ellenére felkapaszkodtak a fellegvárba is, ahonnan a város és a környék panorámája tárult a kitartó sétálók szeme elé.
![]() |
![]() |
A tanulmányutat Beleznay Éva fenntarthatósági szakértő, várostervező építész tervezte és vezette. A program során a résztvevők a már jól ismert történelmi építészeti emlékek mellett a modern építészet példáin keresztül tapasztalták meg, milyen válaszokat ad Dél-Spanyolország az energiahatékonyság, a klímaváltozás és a fenntartható városi működés kihívásaira. Második utunknak köszönhetően már egyre jobban látjuk, hogyan értelmezik újra a múlt jól bevált tervezési módszereit, és milyen koncepció szerint dolgoznak a ma építészei.
Utunk második felében két napot töltöttünk a mesés Granadában.
REGISZTRÁCIÓ
Mi már sejtjük az andalúz építészet titkát. Fedezze fel velünk Ön is!
„A Szomszéd kertje – Hello Andalúzia” szervezői 2026. november 19-24. között ismét útnak indulnak, hogy Sevilla, Granada és Malaga kortárs épületei és műemlékei között keressék a dél-spanyol építészet titkát.
A résztvevők létszáma limitált (maximum 26 fő). Az előregisztrációs lehetőség során közel ennyien jelezték is már érdeklődésüket. Ne maradjon le Ön sem, regisztráljon mielőbb!
A regisztrációs linket a részletes információkkal, a részvételi feltételekkel itt találja.
Reméljük, hogy Önt is az útitársaink között üdvözölhetjük!










